×Furcsa jelenségek×

Üdvözöllek a furcsa jelenségek oldalán!

excalibur


Excalibur Arthur király mítikus kardja, aminek mágikus erőt tulajdonítottak. Néhány elmélet szerint az Excalibur azonos azzal a bizonyos karddal, amelyik egy hatalmas kődarabban van.
A kardot az Arthur király legendájával hozták összefüggésbe, Wales-i nyelven Caledfwlch. 


Excalibur és a kard a kőben

A beszámolók szerint kétféle legenda létezett a kard eredetét illetően.
Az első a "Kard a kőben" legenda, eredetileg Robert de Boron-Merlin című versében szerepelt, amiben csak a jogos király, vagyis Arthur képes kiszedni a kardot a kőből.
A második verzió szerint, (korai francia prózából a ''Post-Vulgate Suite du Merlin"-ből vette át Sir Thomas Malory) Arthur megkapja az Excaliburt a Tó Hölgyétől, miután az első kardját, amit Caliburn-nak neveztek, eltörte Pellinore királlyal való harcban.

Amikor Arthur haldoklott, azt mondta Sir Bedivere-nek, hogy a kardnak vissza kell kerülnie a tóba, ahonnan kapta. Sir Bedivere úgy gondolta, hogy a kard túl értékes ahhoz, hogy visszadobja, ezért csak űgy tett mintha megtette volna. Arthur király beszámolót kért arról, mit látott, amikor a vízbe került, a válasz erre az volt, hogy egyszerűen csak elmerült. A király tudta, hogy hazudik, ezért leszidta, végül mégiscsak behajította a tóba a kardot. Egy ideig a víz felszínén lebegett, majd egy kéz kinyúlt érte, és levitte magával a mélybe.

lady lake

A Tó Hölgye kinyúl a kardért, és magával viszi a mélybe...


exca

A Kard a Kőben



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 31
Tegnapi: 20
Heti: 236
Havi: 1 139
Össz.: 774 275

Látogatottság növelés
Oldal: Excalibur
×Furcsa jelenségek× - © 2008 - 2024 - jelensegek.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »